Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az iskolák, óvodák kisebb felújítási munkái, például tisztasági festései csak szülői összefogással valósulhatnak meg. A legtöbbször azonban az anyagi forrás mellett a megfelelő szakember kiválasztása is jelentős feladatot ró a környezetüket szépíteni kívánókra, így gyakran megesik, hogy a kapott árajánlatok és a beérkező határidők láttán, a lelkes szülők maguk valósítanak meg akár egy tisztasági festést is. Azonban, hogy az eredmény megfelelően esztétikus, higiénikus és tartós maradjon, szükséges némi szaktudás, szerszám és praktikus fogás ismerete.
Ezeknek a hiányzó kompetenciáknak a megszerzésében tud segíteni a The Fixer. Workshopjaink alatt a résztvevők szakképzett oktatók iránymutatása mellett próbálhatják ki az egyes szakmunkák alapvető fogásait, melyeket a visszajelzések alapján, sikerrel alkalmaznak az otthoni felújítás vagy akár egy tanterem festése során is. A 4 órás foglalkozás alatt a fő hangsúlyt a gyakorlatra helyezzük.
A gyerekek körülményeinek javítása mint kiemelt cél érdekében, workshopunkból egyedi csoportos kedvezményt vagy akár a megszokottól eltérően helyszíni állapotfelmérést és szaktanácsadást, illetve adott esetben eszközöket is tudunk biztosítani.
Ha felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.